A kínai származású Lisa Bu néhány hónapja tartott előadást arról, hogyan formálta át az olvasás az életét. Miután tinédzserként rájött arra, hogy nem válhat valóra az álma (opera énekes akart lenni), úgy döntött olvasni kezd, és a könyvekben talál menedéket. Lássuk mi az, amit megtanult belőlük…

Az első könyvek között szerepelt a Szent Biblia, amely – elmondása alapján – érdekes, de idegen volt számára. Mégis megtanulta belőle a szülők iránti tisztelet fontosságát, melynek köszönhetően a közte és a szülei közötti kapcsolat újra elmélyült. Ezen kívül az olvasás egy olyan általános és globális világképet adott számára, ami teljesen megváltoztatta korábbi nézeteit. Rövid időn belül Lisa egy meglehetősen szokatlan olvasási módszerre tért át: párhuzamosan, összehasonlítás szerűen olvasott azonos korokról, személyekről vagy történetekről. De még ez sem volt elég neki, ugyanis többször is előfordult, hogy ugyanazt a könyvet több nyelven is elolvasta, melynek köszönhetően még közelebb került adott nyelv és ország kultúrájához és világképéhez.

A könyveknek köszönhetően Lisa többé nem érezte egyedül magát, megelevenedtek számára a múlt és jövő alakjai, és egy teljes, a világra nyitott személyiség lett a maga egyszerűségével és kedvességével.

A teljes videót itt tekintheted meg (angolul):